• Érdemes az FX robotok tanácsait követni?

    radnaim, 2012.06.10, vasárnap, 17:06
    Az utóbbi időben egyre inkább terjednek a devizakereskedést automatikus módon végző FX robotok, vagy más néven "expert advisor"-ok (szaktanácsadók). A tendenciát hajtja a MetaTrader4 platform elterjedése is, amely a kisbefektetők számára is lehetővé teszi ilyen tanácsadó programok emberi beavatkozás nélküli használatát. Vajon tényleg lehetséges programok segítségével, munka nélkül pénzt keresni? Tippünkben erre a kérdésre keressük a választ.
     
  • Hogyan védekezzünk az IMF megállapodás elmaradása ellen?

    barkoczib, 2012.05.01, kedd, 13:49
    Az elmúlt néhány napban újabb felvonást láthattunk a magyar kormány, az IMF és az EU által játszott sajátos színjátékból. Az előző felvonás - amelyben a kormány állítólag nem értesült a teljesítendő kritériumokról, pedig a nemzetközi szervezetek szerint ezek átadásra kerültek és egyértelműek voltak - véget ért. A jelenlegi felvonás szerint a tárgyalások elkezdődhetnek, de a befejeződésükre sokat kell majd várni, mivel az eddigi tárgyalási előfeltételek átalakulnak hitelnyújtási feltételekké. Egyre inkább egyértelműnek látszik tehát, hogy belátható időn belül nem várható megállapodás, ami az eheti erősödés után várhatóan ismét a forint gyengülését eredményezi. Tippünk azt tekinti át, hogy hogyan védekezhetünk ez ellen.
     
  • Továbbra is megéri a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradni?

    barkoczib, 2012.03.26, hétfő, 16:08
    Jelenlegi cikkünkben, igen aktuális kérdéseket járunk körül. 2012. március 31-ig minden tagnak, aki magánnyugdíjpénztári tag maradt a tavalyi évben, újra döntenie kell, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, vagy továbbra is a magánnyugdíj rendszerét kívánja igénybe venni. Mivel több pénztár megszűnik, illetve a megmaradó pénztárak is eltérő stratégiákkal vágnak a jövőnek, a pénztárválasztás kérdése is sok tagnak újra aktuálissá válik. Körüljárjuk a problémát, mérlegeljük a magánnyugdíjpénztári tagság lehetőség előnyeit, illetve megvizsgáljuk meglévő pénztárak historikus hozamait.

     
  • Ugyanaz, de mégis más! ETF-ek összehasonlítása

    barkoczib, 2012.02.22, szerda, 14:35
    Az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapnak a termékválasztási döntéseknél a különböző összetett termékek, mint a certifikátok vagy éppen az ETF-ek (Exchange Traded Fund). Egy átlagos befektető azt gondolhatja, hozamát tekintve mindegy, hogy melyik kibocsátó melyik ETF-ét vásárolja. Azonban ez nincs így! Igen komoly különbség lehet ugyanazon benchmark indexet követő két termék között. Cikkünkből kiderül, hogy 5.000.000 forintos befektetés esetében két év alatt akár több mint 300.000 forintos nyereségkülönbség is lehet két ETF között!
     
  • Milyen országokba érdemes befektetni hosszú távra?

    radnaim, 2012.01.17, kedd, 16:46
    Befektetési tippünk rendhagyóan igen hosszú távra szól: azt vizsgálja meg, hogy hogyan alakultak a részvényhozamok az egyes országokban a huszadik században, és ez mennyire függött az adott állam jogi berendezkedésétől. Ez főként azért lehet érdekes, mivel számos, feltörekvő piac (BRIC országok) vált befektetési célponttá úgy, hogy ezekben az országokban a demokratikus intézményrendszer nem (pl. Kína), vagy csak igen hiányosan (Oroszország) működik.
     
  • Fektessünk be az agráriumba!

    barkoczib, 2011.12.30, péntek, 11:16
    Az elmúlt években a fő figyelem a pénzügyi és ipari szektorok felé irányult, hiszen a világgazdasági események legfőbb meghatározói voltak. De vajon ez így is fog maradni? Jelenlegi cikkünkben mezőgazdasági vonatkozású vállalatokat vizsgálunk meg befektetői szemmel. Két jól ismert tényre hívnánk fel a figyelmet: a föld népessége folyamatosan növekszik, ezzel szemben a művelés alá vont földterületek mérete nem növekszik ilyen ütemben.
     
  • Tartós befektetési számla újratöltve

    barkoczib, 2011.11.23, szerda, 12:02
    2010-ben került bevezetésre a TBSZ, azaz a tartós befektetési számla, amellyel megtakarításainkat mentesíthetjük a kamat- és árfolyamnyereség adó alól. Sokan igen nagy hiányosságnak tartották, hogy ezeken a számlákon kizárólag forintban denominált befektetéseket tarthattunk, ezért a befektetők által kedvelt termékek széles köre nem kerülhetett kedvezményes számlákra. Egy, az adótörvényhez kapcsoló benyújtott indítvány szerint ez a jövőben változhat, és devizában denominált befektetéseinket is mentesíthetjük a kamat- és árfolyamnyereség adó alól.
     
  • Elkezdjünk-e Apple-t shortolni?

    radnaim, 2011.11.22, kedd, 10:36
    Az Apple vállalat eredménye, és ezzel párhuzamosan részvényeinek árfolyama is páratlan mértékben nőtt az elmúlt években. A kérdés az, hogy az alapító Steve Jobs halála ellenére érdemes e még Apple részvényt vásárolni, vagy inkább az eladással kell megpróbálkozni? Jelen befektetési tippünkben ezt a kérdést járjuk körül.
     
  • Mit vegyünk a magyar állampapírok helyett?

    barkoczib, 2011.11.08, kedd, 15:00
    Az elmúlt hetek külföldi és hazai eseményei, hírei azt az érzést kelthetik a befektetőkben, hogy újra felszínre kerülnek olyan problémák, amelyek következtében Magyarország csődkockázata újra emelkedik, ezáltal egyre kockázatosabb befektetésnek minősül a magyar állampapír is. Elegendő csak a hazai növekedési kilátások egyre romló képét néznünk, a leminősítés veszélyét, a tényt, hogy a forint az elmúlt egy évben közel 10%-ban értékelődött le az euróval szemben, vagy a napokban lezajló görög drámát. Legújabb írásunk célja olyan befektetéseket találni, amelyek a magyar állampapírok mellé, vagy azok helyett megfelelő alternatívát nyújtanak. Erre a célra a különböző fejlődő országok kötvényeit követő ETF-eket illetve befektetési alapokat találtuk a legmegfelelőbbnek, amelyekből néhányat részletesen is bemutatunk.

     
  • Befektetési tippek kiértékelése 6.

    barkoczib, 2011.10.25, kedd, 12:06
    Legutóbbi kiértékelésünk óta eseményekben gazdag fél év telt el. Az eurozóna problémái tovább fokozódtak, amelynek közvetlen hatását érezhettük a tőkepiacokon az elmúlt pár hónapban. Világszerte újra zuhantak a vezető indexek, követve őket a BUX, és természetesen az OTP is, ezért azon tippjeink, amelyek részvény vételt ajánlottak nem teljesítettek jól (azonban ahogyan később látható, jóval a benchmark hozam felett produkáltak). Magyarországon olyan törvények emelkedtek jogerőre, amelyeket ez előtt elképzelni sem tudtunk, elég csak a végtörlesztésre gondolni. Tippjeink - amelyek többnyire shortolásra bíztattak - egy kivételével bejöttek, és nem is akárhogyan!
     
  • Újra górcső alatt az euró vállalati kötvénypiac

    barkoczib, 2011.10.05, szerda, 15:29
    Legújabb befektetési tippünkben egy kevésbé ismert konstrukciót mutatunk be olvasóinknak: euróban jegyzett, magyar vállalatok átváltható kötvényeit. A téma igen izgalmas, így érdemes körüljárnunk, megismerni a termékeket, kibocsátókat, megvizsgálni a piaci környezetet, valamint a befektetési lehetőségeket. 2009 után újra kiváló befektetésnek bizonyul akár a MOL Magnolia, akár az OTP Opusse átváltható kötvény.

     
  • Erste Private Banking: ügyfélkiszolgálás - új dimenziók küszöbén

    radnaim, 2011.09.30, péntek, 11:49
    Az idén ünnepli ötödik születésnapját az Erste Bank Private Banking, amely most egyedülállóan új portfólió értékelő és riporting rendszert vezet be. A hazai piacon a legfiatalabb szereplők közé tartozik a társaság, az indulásuk óta mégis markáns, kiszámítható, átlátható költségstruktúrával és termékekkel dolgozó, rugalmas szolgáltatóként ismert. Az új portfólió értékelő rendszer bevezetése is azt bizonyítja, hogy eddigi szolgáltatói szemléletét kívánja tovább erősíteni. Az új rendszer előnyeiről, a szolgáltatási színvonal emelkedéséről kérdeztük Kállay Andrást, az Erste Private Banking igazgatóját, valamint a rendszert fejlesztő Ramasoft Zrt. vezetőjét, dr. Radnai Mártont.
     
  • Magas hozam alacsony kockázattal - mi az?

    radnaim, 2011.09.26, hétfő, 14:43
    Minden befektető álma úgy elérni a magas hozamot, hogy ezzel együtt ne nőjön a vállalt kockázat. Bár első látásra hihetetlennek tűnik, van stratégia, ami ezt biztosítja. A neve: alacsony volatilitású index befektetés. Tippünkben áttekintjük, mit értünk ezalatt és azt, hogy hogyan érhető el a befektetők számára.
     
  • Vagyonvédelmi akcióterv

    radnaim, 2011.09.14, szerda, 10:54
    Frissítve: 2011.09.21.
    A kormány bejelentése szerint lehetővé válik a devizahitelesek számára a kedvezményes árfolyamon történő előtörlesztés. Tippünkben áttekintjük, hogy milyen várható következményekkel jár a javaslat, és ezek ellen hogyan lehet védekezni.
     
  • Miért bukott meg a kormány gazdaságpolitikája?

    radnaim, 2011.08.31, szerda, 14:03
    Az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a nyilatkozatok, amelyek a Matolcsy-féle gazdaságpolitika bukását jelentették be. Ezen cikkek közös jellemzője, hogy inkább véleményeket közölnek, bennük részletes elemzés, számok nem jelennek meg, egy kicsit az az érzése az embernek, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Mi megpróbálunk a gazdaságpoltikáról kissé távolabbról, a tények alapján ítéletet mondani.
     
  • Tartalom átvétel