Peter Lynch: Sikerrel a Tőzsdén

admin, 2009.05.18, hétfő, 18:57
 
"Nem csoda, hogy az emberek nyernek az ingatlanpiacon és
vesztenek a részvényeken. Több időt töltenek egy jó mikrohullámú sütő
megvásárlásával, mint a megfelelő befektetés kiválasztásával.”


Aki úgy érzi, hogy igaz rá a fenti idézet, és elszánta magát arra, hogy ezen a helyzeten változtasson, annak ajánlom a fenti könyvet.

A szerző az USA egyik legnagyobb befektetési alapjának, a Fidelity Magellan Fund-nak a menedzsere volt szokatlanul hosszú ideig, 1977 és 1990 között, és arról volt híres, hogy ez idő alatt az alap mérete 18 millió dollárról 14 milliárdra nőtt, és évente átlagosan 29%-os hozamot ért el.

Peter Lynch befektetési alapelve az „azt vedd meg, amit ismersz”, azaz olyan cégekbe történő befektetést ajánlja, amelyekről mi valamiért tudjuk, hogy jó cégek, de a piac (még) nem. Vagyis ha ráakadunk a boltban valami újszerű termékre, érdemes utánanéznünk, hogy a gyártóját meg tudjuk-e venni a tőzsdén is.

A könyv azoknak íródott, akik szeretnék megismerni a részvényekbe történő befektetés alapelveit és módszereit, de nincsen semmilyen előképzettségük ehhez.

Mivel a könyv nem sokkal az 1987-es tőzsdekrach után készült el, elsősorban a 70-es, 80-as évek befektetéseinek klímájával foglalkozik, ami a végétől eltekintve egy, a maihoz hasonló recessziós környezet volt.

Szerintem a könyv legjobb része a 18. fejezet, aminek a címe „A tizenkét legbutább állítás a részvényárakról.”. A fejezetből megtudjuk például, hogy a részvénypiacnak nincs se alja, se teteje, időnként a legjobb cégek is csődbe mennek, és attól, hogy egy részvény ára leesett, még nem következik, hogy téves befektetési döntést hoztunk.

Kedvcsinálóul olvassa el a 18. fejezetet!
Rendelje meg a könyvet!
Könyvek kiválasztása
 
Cím (szerző)
 
Kedvezményes ár
 
Tőzsdesztori (Szeles Nóra)
3450 HUF 2760 HUF
db
 
A nagy dobás (Michael Lewis)
3450 HUF 2760 HUF
db
 
Banki tőkemegfelelési kézikönyv (Radnai Márton - Vonnák Dzsamila)
6950 HUF 5560 HUF
db
 
Összesen: 0 HUF
A könyveket a feltüntetett kedvezményes áron rendelésenként egységesen 690 Ft-os utánvételi díjért szállíttatjuk a GLS csomagszállítóval munkanapokon 8 és 17 óra között. A sikeres kézbesítést elősegíti, ha megad egy telefonszámot a Megjegyzés mezőben, melyen a futár kapcsolatba léphet önnel. Sikertelen kézbesítés esetén a futár egy vinyettát hagy a helyszínen. A csomagolási költséget és az általános forgalmi adót az ár tartalmazza. A megrendelés várható szállítási időpontjáról e-mailben értesítést kap.